A megbízható és stabil áramszolgáltatás ma már nemcsak a nagyvárosban élők kiváltságának tekinthető, lévén a legkisebb falvakban is biztosított, hogy a nap 24 órájában elegendő mennyiségű elektromosság álljon a lakók rendelkezésére. Ez nem meglepő, hiszen általános összkomfortunkhoz, a fűtéshez, a hűtéshez vagy a gépek üzemeltetéséhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan rendelkezésünkre álljon az elektromos áram, azonban még ennek ellenére is mindig rengetegen vannak, akik csak azért nem választják a motorizált árnyékolókat, mert a tartós áramkimaradástól rettegnek.

Az ugyanis tény, hogy az elektromos zsaluzia működtetéséhez is elengedhetetlen az elektromosság, mint ahogyan az is, hogy áramszünet esetén ezek az árnyékolók alapvetően működésképtelenek, azonban ez ebben a formában egy súlyos általánosítás. Léteznek tehát kiskapuk, így ha elő is fordulna, hogy valamiért tartós áramkimaradás van – például valamilyen extrém időjárási körülmény áll fenn –, akkor sem kell rögtön kétségbe esni. Ennek az oka, hogy pár órára még egy zsaluzia is nélkülözhető, ha nagyon muszáj, de az alábbiakban megpróbáljuk bebizonyítani, hogy megfelelő kialakítás esetén nem kell majd egy órára sem lemondanunk kedvenc árnyékolónk kényelméről.

Építtessünk be szünetmentes tápegységet!

A szünetmentes tápegységeket alapvetően azért találták ki, hogy pillanatnyi áramingadozásokkor vagy áramszünet esetén a vele működtetett elektromos berendezések ne sérüljenek. Ilyenkor ugyanis a tápegységben található nagy teljesítményű akkumulátor képes lesz tovább működtetni a berendezéseket, hogy azokat biztonságosan le lehessen kapcsolni, vagy árnyékoló esetén olyan helyzetbe állítani, hogy az minden tekintetben optimális legyen. Ezeket a szünetmentes tápegységeket természetesen át lehet alakítani, és hozzá lehet kötni egy elektromos zsaluziát is, hogy ideig-óráig akkumulátorról tudjuk működtetni az árnyékolót.

Az ilyen tápegységek között ma már találhatók igencsak nagy kapacitással rendelkező megoldások is – átalakítással akár egy autó akkumulátora is beköthető –, amivel nem pár percig vagy óráig, hanem egy egész napig működtethető marad az elektromotor. Ennél hosszabb áramszünetek valóban csak nagyon ritka esetben vannak, de összességében azért kijelenthetjük, hogy egy ekkora időtartam már bőven elegendő ahhoz, hogy a megfelelő állásba helyezzük a zsaluziák lamelláit, amivel biztosíthatjuk, hogy ha a probléma tartós, akkor se kelljen teljes sötétségben maradnunk a lakásban. Hogy mi a helyzet akkor, ha éppen nem tartózkodunk otthon az áramszünet kezdetén, és hazaérve már a szünetmentes tápegység is lemerült?

Az automatizálás segít!

Nemsokára kiderül, hogy ilyenkor sem dől össze a világ, azonban előbb még nézzük meg, hogy miként lehet elkerülni az ilyen helyzetet! A motorizált zsaluziákról köztudott, hogy egy karnyújtásnyira vannak az automatizálástól, tehát különféle érzékelők felszerelése mellett önműködővé tehetjük őket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elektromotor felismerheti az áramszünetet is, ezáltal ha problémát észlel, rögtön beindítja a motort, és beállításunk függvényében cselekszik. Így lehetőségünk van biztosítani, hogy tartós áramkimaradás esetén még akkor se maradjunk teljes sötétségben, ha esetleg nem tartózkodunk otthon. Érdekesség, hogy a legmodernebb eszközök már képesek távoli működtetésre is, ami azt jelenti, hogy ha nem vagyunk otthon, az interneten keresztül, egy távoli számítógép vagy okostelefon segítségével is működtethetjük zsaluziáinkat. Ehhez nyilván szükség van arra, hogy az otthoni hálózat szintén szünetmentes tápegységen legyen, de ha a rendszer él, manuálisan is korrigálhatjuk az árnyékolók állását a távolból.

Léteznek már hibrid modellek is

Ha valakinek rendkívül fontos az, hogy áramszünet esetén is működtethetők maradjanak az árnyékolói, akkor ma már lehetőség van arra, hogy szünetmentes tápok és automatizálás nélkül is mozgathassuk a termékeket tartós áramkimaradás esetén. Ezek az úgynevezett NHK- s megoldások, melyek speciális, kuplunggal ellátott elektromotorként lehetőséget adnak arra, hogy a hajtást kiiktatva egy vészhajtókarral mozgassuk az árnyékolót. Bár ez lassú és nehézkes folyamat, de vészhelyzet, avagy esetünkben áramkimaradás esetén igazán hatásos alternatíva lehet, pláne abban az esetben, ha éppen a bejárati ajtóra szerelt zsaluzián szeretnénk átjutni.